1. Fejezet: Az út a hegyekbe
-Ha egyszer megígértem akkor megölöm azt a szellemet, meg ha a megbízóm
nevét sem tudom. Azzal elindultam Észak fele ahol a szellem volt. Az
erdőben egyre hidegebb lett ,az égen még a csillagok is megjelentek.
-Jó hideg van, keresek egy helyet ahol aludhatok. Mivan ha rám támad egy
szellem amikor alszom ?Kérnem kéne valakitől estére szállást. A környéken
egy falu sem volt, de nem messze tőlem valakinek hangját hallottam.
-Ó gyermeken látom nagyon fázol, ha gondolod gyere az én kis házikómba.
Éjszakai szállásnak ez is megteszi. Hívott egy idegen hang.
-Kimaga ?kérdeztem az öreg asszonytól aki egyre közelebb jött.
-A nevem :Anayami. Itt régen egy szép falu ált, ott laktam én is. De az
egyik nap a falut megtámadták a szellemek és kénytelen voltam elbújni,
nehogy rámtaláljanak. Mikor a szellemek elmentek a falu helyén csak romok
voltak. Építettem magamnak egy házat azóta is ott élek.
-Értem , Anayami. Köszönöm ,hogy aludhatok a házába, de nem tudok a
szállásért fizetni. (Vajon megbízhatok benne ?kérdeztem magamtól .)
-Nem is kell gyermekem, egy öreg asszonynak mint amilyen én vagyok nincs
már szüksége ilyen dolgokra. Gyere csak be, de sajnos vacsorával nem
szolgálhatok.
-Nálam van néhány szelet kenyér ha gondolja megosztom magával. Azzal
bementünk a házba. Leültem és elővettem a táskámból a kenyérszeleteket.
-Tessék ezt magának adom. Azzal odaadtam az asszonynak 4 szeletet az
enyémeimből.
-Köszönöm. Ritka errefele az ilyen kedves ember. mondta az asszony.
Miután befejeztük a vacsorát mind a ketten lefeküdtünk. Asszony igazából
egy szellem volt .
Reggel rám akart támadni. Az első támadása nem talált be. Gyorsan megfogtam
az íjam és a nyilaim.
A nyilvesszőm egyenesen a hasába fúródott. A szellem még kicsit dülöngélt
de még élt. Újra rá akartam lőni de ő előbb ütött meg és hátraestem.
-Most meghalsz te ostoba halandó !Azzal a szellem újra megütött de most
akkora erővel ,hogy hátraestem és elájultam.
-Hahahahaa !A szellem nevetni kezdett ,de hirtelen valaki a Anayami (ez a
szellem neve) hátába döfte a fegyverét. Anayami a földre esett és meghalt.
Lassan magamhoz tértem.
-Jól vagy Kagome ?kérdezte tőlem a “Megmentő˝” azaz Kouga.
-Köszönem ,hogy megmentettél.
-Hol van az a palotapincsi ? Szét akarom verni mivel egyedül hagyott és
emiatt majdnem meghaltál. Még szerencse ,hogy erre jártam.
-Én se tudom , de most mennem kell. Meg kell ölnöm egy szellemet. Mondtam
neki azzal felálltam
És el is indultam.
-Ha elmész, akkor ha találkozol azzal a palotapincsivel, akkor mond meg
neki ,hogy ha találkozom vele akkor szétverem.
-Elmondom ,ha csak nem felejtem el. Szia Kouga ! (Úgyse mondom el az
úgynevezett palotapincsinek. Nah ,mindegy legalább leráztam. Gondoltam
magamba)

2. Fejezet: Harc a démonnal

Az órák elég gyorsan teltek és nem történt semmi érdekes. Csak az idő
változott: hol fújt a szél, hol nem. Lassan elértem oda ahol a az szellem
volt akit meg kellett ölnöm. Előkészítettem a szokásos fegyverem: az íjam
és a nyílvesszőim . A szellem nem volt annyira messze tőlem ,de szerencsére
nem vett észre. Kilőttem egy szent nyílveszőt ami be is talált, de a
szellem nem halt rögtön bele.
-Ezért még megfizetsz te halandó ! (Jaj ,ne !Észrevett . Gondoltam magamba,
de inkább a rám irányuló kövekkel kellett foglalkoznom. )Egy két kisebb kő
be is talált ,de nem okozott nagy sérülést. A nagyobb köveket próbáltam
kilőni. Amikor a szellem éppen egy nagyobb kőhöz nyúlt akkor megragadtam az
alkalmat és kilőttem egy újabb nyílvesszőt .
-Most meghalsz !A nyílvesszőm betalált és a szellem kínok közt meghalt, és
ezek voltak az utolsó szavai:
-Te kis boszorkány !Nem hiszem el ,hogy ez a kis halandó legyőzött !Ááááááá
!(És meghalt.)
A fejét betettem a táskámba.

3. Fejezet: Pihenés, találkozás az öreg
úrral.

-Eddig még csak egy nap, és egy éjszaka telt ,a fejet pedig csak 4 nap
múlva kell leadnom az öregúrnak. Elindultam a megbízóm kunyhója felé. A
maradék néhány napot a ház közelébe töltöttem. Gyakran elmentem fürödni a
közeli tóhoz, elmentem a szent fához is. Gyakran a fák gyümölcseit ettem
,de nekem nagyon ízlett. A napok lassan teltek, de eljött az 5. Nap…



Úgy látszik, megbízód szereti megvárattatni az embereket, mivel ismét jó
kis késésre tett szert. Unottan várod megérkezéséd, mire végül, jópár óra
után nyílik az ajtó és belép rajta a múltkor megismert, köpcös kis alak.
Mint a múltkor, most is zavartan forgatja körbe a fejét a kunyhóban, mintha
valami veszélyt sejtene minden sarokból.
Miután becsukja maga mögött az ajtót és helyet foglal a veled szemközti
széken, eléveted az asztalra a Sagenta \"ajándékaként\" hozott
bizonyítékot. Megbízód megrettenve ugrik fel a helyéről.
- Ez... ez meg micsoda?! - kérdezi elfúló hangon.
- Maga akart bizonyítékot - vonod meg a vállad. - Én végrehajtottam az alku
rám eső részét, most magán a sor.
A kis köpcös a zsebében kotorászik, majd a markodba nyom egy bőrerszényt.
Közben akaratlanul is arrébb húzódik az általa rendelt \"trófeától\". Immár
vigyorogva kibontod a kis csomagot és elégedetten szemléled tartalmát.
- Az 500 arany, amit ígértem - feleli kurtán megbízód. - Én most már megyek
is...
- Ne olyan gyorsan! - szólsz rá.
- Te-tessék? - néz rád riadtan, miközben egyre az ajtó felé húzódik.
- Mit mondott, hol is van a maga faluja? - kérdezed összevont szemöldökkel.
- Miért kérdezi? Hiszen már mondtam! Nem messze van a néhai Sagenta
barlangjától, a hegyekben - hallod, hogy egyre inkább remeg a hangja.
- Csakugyan? - kérdezed egy tőrt forgatva az ujjaid között. - Én nem láttam
arrafelé semmilyen falut, sőt, még egy árva tanyát vagy házat sem.
- Mit akar tőlem...? - egyre jobban elcsuklik a hangja.
- Csupán az igazat. Tehát, nincs semmi mondanivalója a származását és a
kilétét illetően?
Megbízód eléri az ajtót, és már éppen kirontana rajta, mikor eldobod
tőrödet, és ruháját a fa ajtóhoz szegezed. Ennek következményeként ő maga
sem nagyon tud mozdulni.
Megdermedve feléd fordul és esdeklően néz rád.
- Elengedem, ha elmondja, kicsoda maga valójában - ajánlod fel.
- Rendben... igaza van, tényleg nincs arrafelé egy falu sem, legfőképpen
nem az enyém, mivel... amúgy sem nagyon mutatkozom halandók között.
- Halandók? Miért, mi maga? talán egy démon?
-I-igen... de ne értsen félre! Én a jobbik fajtából való vagyok! Saniko
vagyok, az... egérdémon.
-Egér...démon? - kérdezed meglepetten. - Akkor miért kellett megölnöm
Sagentát?
- Mert... úgymond... kilakoltatott...
- Kilakoltatta?!
-Igen, a barlangomból. Kíváncsi még valamire?
-Nem - feleled még mindig kissé meghökkenve.
- Akkor a soha-viszont-nem-látásra!
Egyszerre csak azt veszed észre, hogy \"megbízód\" egyre kisebb és kisebb
lesz, majd végül eltűnik. Azaz csak úgy tűnt, hogy eltűnt, mivel kis idő
múlva mocorgásra leszel figyelmes a földön. Egy apró egeret látsz, ami
mintha fenyegetően rád nézne, és az apró lény kiszaladt az ajtó egy
nagyobbacska résén.
\"Tehát ezért viselkedett ilyen furcsán az a \"férfi\" - gondolod. - Ezért
forgatta idegesen a fejét. De vajon hogy nem vettem előbb észre? És vajon
honnan szerezhette a pénzt\"
Több kérdés is megfogalmazódik a fejedben, de ezeket már válaszra sem
méltatod. Felálsz, majd te is az ajtó felé indulsz. Még egyszer végignézel
az apró szobá mielőtt kilépsz. Sagenta \"maradványait\" magad mögött hagyva
elhagyod a kunyhót és beleveszel a sötét éjszakába új kalandok után nézve.