|
Témaindító hozzászólás
[686-667] [666-647] [646-627] [626-607] [606-587] [586-567] [566-547] [546-527] [526-507] [506-487] [486-467] [466-447] [446-427] [426-407] [406-387] [386-367] [366-347] [346-327] [326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
Eltelt már pár nap Kita érkezése óta, és mintha kicserélték volna. Az elmúlt napok alatt nem is ment be dolgozni, inkább főzés technikáit fejlesztette, újabb ismereteket, recepteket szerzett, illetve egy új dalszöveget is írt az együttes részére. Már rég újítottak, így megindult benne valami, amit talán kötelességtudatnak hívnak. Éppenséggel most a nappaliban tevékenykedet, rendet rakott iratai, papírjai közt. |
*Elnevette magát.* - Természetesen, vannak dolgok amiket be kell pótolnom... Jó étvágyat. *mosolyogta és elkezdett enni* |
Először szívből elmosolyodik, és nekiáll kiszedni az ételt.
- Ha a lazuláshoz hozzátartozol te is, minél hamarabb szólni fogok. - somolyogta, amint befejezte a "felszolgálást" és levéve köpenyét leült Kita mellé. |
*Enyhe pírral arcán átöleli Masahiro nyakát és a szájára ad egy puszit, aztán elengedi és szemében bujkáló mosollyal hozzáteszi.* - Szólj ha el akarsz lazulni. |
- Mi? - nyögte ki első reakcióként, majd elképedt arcára mosoly ült ki, és odalépett Kitához. - Én is. - hajolt le hozzá, majd egy puszit nyomott a nő arcára. |
- Értem. *Egy örökkévalóságnak tűnő percig fürkészte a férfit, aztán elmosolyodott.* - Szeretlek. |
- A cég... Egy kis ideig úgy tűnt vége lesz az egésznek, de kezd minden helyre jönni hála az égnek. - dőlt a pultnak háttal. - Velem pedig... Jól vagyok. De még nem lazulok el, folytatom a munkát, mert a cég még sehol sem tart az eredeti állapotokhoz képest. |
- Akkor jó. Igen, jól vagyok, és ha odafigyelek nem lesz baj. mi a helyzet veled, és a céggel? *ül le az asztalhoz amikor végeznek a terítéssel* |
- Elütötte egy kamion, ha jól tudom. Bár most már jól van. Eltört egy-két helyen, de semmit sem változott. - mosolyodott el a hiperenergikus fiúra gondolva. - Na és veled minden rendben? Jól vagy, ugye? - tkeintett a nőre egy már-már vidámnak nevezhető mosollyal. |
- Te is..Ti is hiányoztatok... *mondja miközben segít a terítésben, miután szó nélkül távozott, nem volt bátorsága levelet írni, vagy telefonálni, ezért eléggé szégyelli magát* - A lányod nagyon vidám teremtés. *Jegyzi meg mosolyogva.* - Egyébként Shuichivel mi történt? |
-Ugyan. Nincs mit megköszönni, és értem. A család mindennél fontosabb. Most már megértem, hogy nekem is itt van a lányom. - motyogta az orra alatt, bár még mindig nem volt megbékélve a dologgal, bármennyire is nem látszott. Inkább nem firtatta, miért nem telefonált a nő, vagy hogy miért nem küldött egy levelet. - Azért örülök, hogy visszajöttél végül. Hiányoztál. Illetve aggódtam. - szedte le a tűzhelyről az ételt, majd lassan elkezdett megteríteni. |
*Örült hogy a férfi így gondolja, de ennek ellenére még mindig nyomta a szívét néhány dolog. Egy sóhaj kiséretében leült az asztalhoz.* - Az öcsém hívott fel, hogy az édesapámat súlyos fejsérüléssel szállították kórházba, és nem biztos hogy megéli a holnapot, és muszály azonnal indulnom hogy találkozzak vele. Ezért mentem el, semmivel sem törődve. Aztán szerencsére apa jobban lett. Elbeszélgettünk. Egy hónapomba telt mire édesanyám is hajlandó volt két szónál többet beszélni velem. Minden helyrejött, megnézték a képeimet és kiállították őket, pedig mondtam nekik hogy nem akarok ilyesmit. Mindenesetre sikerült pénzt keresnem, hogy visszajöhessek, hogy nekik is "kifizessem a tartozásomat" és most itt vagyok, és szeretnék mindent megköszönni amit értem tettél. Tudom hogy ezt nem volt muszáj elmondanom, és bocsásd meg ha untattalak, de úgy érzem hehe, megkönnyebbültem. *Mosolyodik el.* |
Mélyet sóhajtott, majd a nőre nézett.
- Biztos van magyarázatod rá. Amúgy sem tudnék haragudni, nem is haragudtam. Nincs mit megbocsátani. Az pedig nem az én hatásköröm, hogy beavatsz-e a magánéletedbe, vagy sem. Elvileg csak lakótársak vagyunk. Innen akkor mész el, amikor akarsz és akkor jössz, amikor akarsz. Nem vagy a tulajdonom. - vette fel szokásos kifejezéstelen mosolyát, miközben tovább kavargatta a pár perc múlva elkészülő rament. |
*Elég kínosan érzi magát, úgy gondolja magyarázattal tartozik, és a viszontlátást máshogy képzelte, azt hitte nem lesz ennyire nehéz értelmes mondatot mondania. tett előre egy lépést, nagy levegőt vett és belekezdett.* - Masahiro, sajnálom hogy csak úgy eltűntem. Lehet, sőt biztos hogy szólnom kellett volna, de már nem tudom megváltoztatni a múltat, igaz? Kérlek bocsáss meg... |
Jó pár pillanatig megszólalni sem tudott annyira meglepődött, még a fakanál is kiesett a kezéből.
- Kita... - nyögte ki némileg magához térve. Nem tudta mivel kezdje. Rég látta már a nőt, és lassan kezdett lemondani róla. Ezer kérdés cikázott a fejében, mint például; ~Hogyan kerülsz ide? Miért mentél el? Hova mentél? Most miért jöttél vissza? Megbántottalak? Problémáid voltak? Ha igen, miért nem szóltál?~ Ám végül egyet se tett fel. - Üdv újra itthon. - vette fel elkomolyodva a fakanalat a földről, majd elmélyülten nekiállt lemosni az apró koszokat róla. |
Éppen lefelé tartott a lépcsőn a konyhába, hogy egyen valamit mert már három órája azon ügyködik hogy kiselejtezze az elmúlt napokban készült képeit és a jobbakat felvigye laptopjára. Halk lépteit nem lehetett annyira észrevenni, barna melegítőnacija és fehér-barna melegítőfölsője volt rajta, a mai naptól sem várt sokat, de úgy érezte megállt a Föld amikor meglátta Masahirot és a tekintete találkozott a férfiéval. - Szia. *Nyögi halkan.* |
Épp a konyhában tevékenykedett, valamivel vidámabban, mint az elmúlt napokban. Kezd ismét színt kapni a cég, és valami furcsát is érzett emellett. |
- Természetesen mindent tőle telhetőt elkövet, hiszen az én apám. *nevette el magát, aztán komoly arccal felállt* - Persze a legjobb ha semmit se bízunk a véletlenre..ha nem bánod én még alszok egy kicsit. *visszament a szobájába és továbbaludt, öt perc múlva rohant le valami kajáért...* |
- Hogyan? Hát tényleg nem valami jók a kilátások. És Masahiro mit akar tenni? *nézett aggódva és kérdőn Danára* |
- Ö..értem. Jó hogy visszajöttél, apa nagyon maga alatt van, a cég is a csőd felé hajt, és Shuichinek balesete volt, én meg egyre furcsábban érzem magam. *kezdte el nézegetni a nyakába kötött medált* |
[686-667] [666-647] [646-627] [626-607] [606-587] [586-567] [566-547] [546-527] [526-507] [506-487] [486-467] [466-447] [446-427] [426-407] [406-387] [386-367] [366-347] [346-327] [326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
