|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.02. 17:42 - |
| A halk vízre egy levél huppant, mely selymes gyűrűket kavart, mik hirtelen recsegve megfagytak, amint a tó kristályos, fekete jégpáncéllá alakult. A levegőbe rikácsoló, kígyóó derengés áramlott szét, majd a levegőben egy aranykeretű tükör lobbant fel. Kaguya önelégülten kitárta keeit, rideg arcán érzelemmentes, lila mosoly dagadt:-Egy pillanat az egész örökkévalóság...A farkasnak vége...eljött az örök éjszaka uralmának ideje...töltötte be hangja a levegőt. Kaguya köpenye vadul lobogott, páncélja fekete ropogással felnyikordult, amint megfordult és döbbent, mégis, önelégült arccal a lányra meredt, miközben fekete tincsei az arcába tekeregtek.-TE... |
[153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
| Egy pillanatig meghatódik, fázósan a fiúhoz bújik, majd észhez tér |
| -Tudtam, hogy el fogsz jönni...-azzal gyrngéd ujjak fonódtak törékeny vállaik öré, majd meleg csókot leheltek nyakára a férfias ajkak |
Hideg van fázik, legjobb lenne hazameni, de bizonyos dolgokat tisztázni kellene, bátortalanul toporog |
| Lassan lépked, rég járt már erre, kicsit ideges, most sem szeretne itt lenni |
álmodozva nézett a távolodó fiú után |
| Milyen szép ez a fiú, évszázadokig nézném szemei kéklő mélységét |
| Most mennem kell.-fordul el-Újra itt vagyok és le fogok számolni a sötétséggel..végleg...-azzal eltűnt a ragyogó fehérség szikrázó rengetegében |
| AShikaga megcsókolta a lányt. Érintése földöntúli volt. tiszta és édes, tüzes, gyengéd és szenvedélyes. |
| földet. A fiú szemeibe néz és már csak ő fontos számára. |
| igen feléledt a föld úgy tűnik nélkülem is véghezviszi, akkor mit keresek én itt, ha már nincs szükség rám, bánatosan nézi a |
| -És nem megyek el.-azzal emberré alakulva átöleli és kék szemeivel, mik tisztábban fénylettek, mint valaha, mélyen a lány arcába bámult. |
| Magához szorítja a farkast,belefúrja arcát a puha szőrbe, szívdobogását hallgatja Visszajöttél |
| A farkas felnyalta a lány arcáról a könnyeket és hozzádörgölődzött:-Már itt vagyok. Ne félj...Már nem bánthat...-aranylanak szemei |
most tudom, hogy sírok, érzem könnyek gördülnek arcomon, Kaguya ezek azok a pillanatok amikért élni érdemes |
| A farkas vörös nyelve végigsiklott Nauszika arcán, miközben vágyakozó suttogással telt meg a levegő:-Szeretlek... |
| A vakító fényesség Nauszika fele sodródott, kiről hirtelen leolvadt a csillámló arany és szemei is kitisztultak. A fehérség selymes, meleg bundává alakult, majd egy farkasfej tört elő belőle, mi a lány karjai közé fúródott |
| Látja még a fehér izzást de egyre távolabbi minden érzés |
| az aranypor lassan befed, megöli emlékeim |
| A fehér és vakító alak a lány fele magasodott és nyugodt, szelíd melegséget árasztott magából. |
| A vakító és a fehérnél is fehérebb, szemet bántó és árnyékot elmosó fényhullám a földre ereszkedett, mint a mennyből érkező, tiszta látomás. mely mancsokat növesztett, mik gyűrűket kavartak a csilingelő, felolvadó víz tükrén. |
[153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
