|
Témaindító hozzászólás
|
2008.08.23. 17:25 - |
A belvárosban helyezkedik el, az egyik magas épület 2. emeletén. Nem mondható egy császári rezidenciának, de személyének pont elég a két szobát, egy fürdőszobát, egy nappalit, és egy konyhát magábafoglaló lakás. |
[358-339] [338-319] [318-299] [298-279] [278-259] [258-239] [238-219] [218-199] [198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
20 perces gyalogtúra után sikerül hazaesniük, és már lassan sötétedik is. Miután levette cipőjét, illetve kabáját, majd bezárta az ajtót, szorosan átölelte Kyosuket, és egy apró csókot lehelt a fiú ajkaira.
- Szeretlek. - nyögte ki halál komolyan, majd elengedte kedvesét, s lehuppant a kanapéra, nekiállni a leckék megírásának. - Tudnám minek találták ki az iskolát... |
- Legszívesebben most letepernélek. - röhögte el masgát, majd kilépett az ajtón, s miután Kyo is kikerült a lakásból, bezárta maguk mögött a bejárati alkalmatosságot. Eltette a kulcsokat, és kézen fogva kedvesét, elindultak a kórházba. |
akkor mindjárt összekapom magam és indulhatunk is *mondja és a szobájába robog, hogy felkapjon valami rendes ruhát. sötétkék inget választ ki egy fekete farmerrel, szegecses és fekete karkötőket csatol a csuklójára, aztán az előszobában felölti a magastalpú ravaszul szexi csizmát* készen vagyok *jelenti vigyorogva Uruha mellé lépve, hogy összehasonlíthassa melyikük a magasabb. bár a csizma miatt jóval magasabb, mint általában, Ruru-chan még mindig magasabb, de a szemük már majdnem egyvonalban van* |
- Akár most. - néz rá, majd feláll és rágyújt egy cigire, a konyhapultnak támaszkodva, természetesen háttal. ~ Már most feszélyezve érzem magam, pedig még csak a kórház közelében sem vagyunk. Félő, hogy megint előtör bennem a Dana-chan iránti szerelmem... Nem akarom elveszíteni Kyot.~ Mélyet sóhajt, és a fiúra pillant, ki az imént hagyta abba a konyhában való tevékenykedést. |
jajj... el ne vágódj, Élet! *szól rá aggódva, de mosolyogva* hát igen... bár amikor én találkoztam vele ez a vidámság és energia egyáltalán nem áradt belőle... most pedig még a képernyőn keresztül is feltöltött... azt hiszem megértem a rajongóit *mondja miközben elpakolja a lakoma maradványait* mikor látogatjuk meg? |
- Ennek örülök. Shu-channak mérhetetlen energiája és lélekjelenléte van... 1 családra elegendő lenne egy maga. - somolyodott el. - Irigylem. - sóhajtotta, majd nekiállt az evésnek. - Ez nagyon finom lett Kyo-chan. Köszönöm. - vigyorogta, majd megette a maradékot és jóllakottan hátra dőlt volna a széken, ha annak lett volna támlája. Így is majdnem hátrazuhant, de még időben érzékelte az apró fadarab hiányát. |
a Városi kórházban van... persze, hogy él, nyugi *mosolyog megnyugtatóan a fiúra* eltört az egyik karja és az egyik lába, de már jól van, legalábbis a tévében ezt mondták. volt is vele internyú, hogy örüljenek a fangörlök *vigyorog* úgy tűnt, hogy jól van... mosolygott meg minden és mondta, hogy már alig várja, hogy megint koncertezhessen. |
Nem kicsit lepődik meg a híren, hirtelnjében ezer gondolat suhan át elméjében. Él még? Nagyon súlyosak a sérülései? Dana-chan hogy van?
Robot módjára elveszi a pálcikákat, mad nekilát enni, ám előtte még sem bírja ki, hogy ne mondjon valamit.
- Képtelenség... Életben van még? H aigen melyik kórházban van? Megakarom látogatni, Shu-chan a barátom... Mégha Dana-chan őt választotta...- halkult el, majd lehajtotta fejét, ám gyorsan eltüntette arcáról a lány gondolatára feltámad szomorúságot arcáról. |
*mikor Uruha hazaért éppen a száraz ruhákat hajtogatta. gyorsan kiszaladt hozzá és az ölébe ugrott.* okairinasaiiiiiii!! *köszöntötte egy vidám puszival* éhes vagy? csináltam egy csomó finomságot* lelkendezik tovább, miközben az asztalra varázsolja a kajákat. aztán eszébe jut a délelőtt hallott hír és elszontyolodik* képzeld... Shindou Shuichi kórházba került... elütötte egy kamion... *mondja, miközben egy pár evőpálcát nyújt kedvese felé* |
Annyira mélyen aludt, hogy mikor megszólalt órája, majdnem kizuhant az ágyból. Szerencséjére, hamar letudta nyomni a készüléket, és még Kyosuke sem ébredt fel apró akciójára. Mosolyogva nézte kedvese nyugodt pihenését, még megkísérelt egy apró érintést is arcán. Végül egy majdnem hogy érzékelhetetlen puszit nyomott a fiú ajkaira, és kiment a fürdőbe készülődni. Csupán röpke fél órát vett igénybe szöszmötölése, éppen ezért a reggelire nem is maradt ideje. Gyorsan írt egy cetlit Kyo-nak, hogy ne aggódjon, csak iskolában van, és délután minden bizonnyal hamar hazaér. Gondosan felragasztotta a hűtőre a srága cédulát, majd ténylegesen elindult tanulni, bár semmi kedve nem volt hozzá-
A tanítási idő - mint gondolta - dögunalmasak voltak, és az osztálytársak ostobaságaihoz sem volt túl sok humora, így mikor végre hazaért, teljes megváltást érzett lelkében.
- Tadaima...- motyogta rekedten a sok cigitől, majd leült a konyhába - miután ledobta táskáját a kanapéra - és csöndben várta, hogy eléteremjen valami kajaszerűség, mert már kilyukadt a gyomra. Amilyen ügyes volt, elfelejtett magával vinni pénzt, így teljes ellátás nélkül kellett átvészelnie a napot. - Hogy én mennyire utálom az iskolát. Biztos nem megyek be holnap... Inkább dolgozom a bandában... Ez elviselhetetlen. - morogta, aztán megint csak rágyújtott egy cigire. |
igazad lehet... *ásít egy nagyot kényelmesen elhelyezkedik Uruha mellkasán és már alszik is* |
- Piercingnek hívják. Mostmár akkor piszkálhatod, amikor akarod. - mosolyogta, majd lágyan megcsókolta a fiút. - Aludni kéne. Nemsokára suli van... Istenem... Nah pihenjünk. - dőlt ki teljesen, majd pár perc múlva be is aludt a kimerültségtől. |
neeeem... én vagyok a tied *kötött bele játékosan kedvesébe* vagy tudod mit? egyezzünk meg! Te az enyém, én a Tied... *huncut vigyorra húzta a sok csóktól még mindig piros ajkait, miközben megállapította magában, amire nem figyelt eddig, hogy visszagondolva tényleg csiklandozta Uruha piercingje* olyan király ez a bigyusz *érintette meg óvatosan és elpirulva* |
- Megmondtam, hogy boldoggá akarlak tenni. A tiéd vagyok Kyo-chanom. - karolta át egyik kezével a fiút, majd végigsimított az arcán. - Boldog vagyok, ha te az vagy. - somolyogta. |
kizárt, hogy én most megfázzak *mosolyogta kicsit rekedten* nincs az a hideg, ami most elérne engem *szorosan odabújt Uruha mellé, de még benne zsongtak az imént történtek, ezért nem tudott elaludni* sosem volt még ilyen szép élményben részem... a vásárlás is csodás volt, de ez... Te vagy a legjobb dolog, ami velem történt, egész életemben... *próbálta megfogalmazni amit érez, de belátta, hogy ez lehetetlen, szavakkal legalábbis... talán majd lerajzolja...* |
- Nincs mit megköszönni - szólalt meg, miután kicsusszant a fiúból, és mellette feküdve kissé kipihente magát. - Belátom, nem volt miért aggódnom. - mosolyodott el, és hosszan megcsókolta kedvesét. - Legszívesebben itt aludnék el, de megfázunk. Gyere Kyo-chan. - tápászkodott fel nagy nehezen, majd felkaparta a földről Kyosuket is, és hálószobájába érve, befektette az ágyba. Jómaga mellé dőlt, és miután mindkettejüket betakarta, mély álomba próbált szenderülni, de csak az elmúlt eseméynek képei villantak be, széles mosolyt csalva arcára. |
*neki sem kellet már sok, néhány lökés után követte szerelmét és hangos nyögésekkel és egy apró, édes sikollyal nyugtázta orgazmusát. végül még egyszer magához szorította Ruru-samat karjaival és lábaival egyaránt és megcsókolta* ari-gatou... *nyöszörögte aztán nehezen forgó nyelvvel* |
Kyo nyögdécseléseinek hála egyre gyorsabban mozgott, már amennyiben ez lehetséges volt. Egyre sűrűbben sóhajtott fel, mígnem egy hangosabb nyögés kíséretében átlépte a gyönyör kapuját. Ám nem fejezte be ténykedését, Kyo-nak is örömet akart szerezni, ezért folytatta a mozgást, és kezével ismét a fiú kényeztetésébe kezdett. |
*ő sem talált jobb markolásznivalót, ezért Ruru nyakába kapaszkodott, ahogy egyre gyorsabban szárnyaltak egyre magasabbra. szinte végigvillámlott a gerincén az extázis* Ruru...sa-ma *nyögte szaggatottan* |
A buzdító szavakra egyre gyorsabb tempót diktált, minek következtében jópár nyögés elhagyta ajkait, de egyiket sem szégyellte, hisz tudatni akarta Koysukevel hogy milyen csodás. Mivel a padlóban nem igen volt mit markolásznia, ezért a szőnyeg szélébe kapaszkodott.
- Kyo-cha...han... - suttogta a fiú fülébe, majd azt kezdte el harapdálni. |
[358-339] [338-319] [318-299] [298-279] [278-259] [258-239] [238-219] [218-199] [198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
