|
Témaindító hozzászólás
|
2008.07.27. 18:09 - |
„Lothlórien! Megérkeztünk Lothlórienbe! Az Arany-erdő szegélyére. Sajnos télen.” |
[38-19] [18-1]
-Szóval máris menni készülsz...ó..*csalódottan pillantott Legolas után, szemeiben még mindig ott ült a szomorúság csillogó sugara*-Azt hittem itt maradsz velem, de látom a magány marad az én társam...Navaer kedves Legolas! Garo lend vaer!( Jó utat!).*kinyitotta az apró házikó ajtaját, és bement. Nem szeretetett egyedül lenni, de ugy látszott neki ez a sorsa. A ház közepén állt egy kicsi kandalló is, tűz égett benne. Közelebb lépett hozzá és kezeit kezdte melengetni, melyek már teljesen átfagytak. A vér azonnal gyors ütemben kezdett áramlani ereiben, egészen kidudurodtak hófehér kezein. Kézfejei először lilás majd piros színben pompáztak a jóleső melegtől..* |
-Tudom, sok nő vár már szerelmemre, de mégis...nem tudom megadni nekik amit kérnek. A szívem egy olyan lányé, akit nem érhetek el soha. -felelte, miközben megérketek a házhoz.- Az Apád azt mondta, hozzalak ide. Ha megbocsátasz most mennem kell. Navaer! /Isten veled!/ -elindult, aztán megtorpant, mintha még várna valamire, de csak vissza nézett. Egy kedves mosoly után vissza, az erdő felé vette az útját.- |
-Legolas...látom a szemeiden, hogy fájdalmas, amit mondasz....sajnálom, hogy nem érezhetted még egy nő szeretetét sem, de hidd el még hozzád is beköszönhet a szerelem...Az idő megadatott, csak rajtad áll mihez kezdesz vele!*mondta kedvesen és egy apró mosolyra húzódott szája*-A te életed még hosszú és oly sok tündehölgy él völgyzugolyban, mely csak arra vár, hogy szíved megdobogtassa...Le *hannon Legolas!(köszönöm;)) Értékelem, hogy meghallgattad egy magányos hercegnő bánatát, mégha gyógyír nincs is rá, enyhítetted szenvedésem, hogy baráti kezet nyújtottál felém*kedvesen a férfi vállára tette kezét és hálásan nézett szemeibe* |
-Lassan elengedte a lány kezét, kék szemeivel a távolba nézett.- Goheo nin. -suttogta, majd lassan Arwenre emelte a tekintetét- -Mégegyszer kérlek, bocsáss meg Úrnő, hiszen elfeledtem...elfeledtem, hogy szíved mily' titkot rejt, mire gyógyírt én nem adhatok. A szerelem olyan érzelem, amit én nem éreztem soha, megfejteni ezt a titkot nem tudom. Nem tudom hogy dobog a szerelmes szív, s hogy milyen az, mikor azzal lehetsz, aki a földön neked a legtöbbet ér. Mindezt csak társaim mesélik, átérezni még volt alkalmam soha. Így talán megbocsátod tudatlanságom. -mondta komoly arccal, csak szemein látszott, hogy fájdalmas volt számára amit a társa mondott.- |
-Azt hittem, tudod bánatom okát, hisz mindenki erről suttog...nem hallod a fák zizegésében, a madarak énekében, a patak csörgedezésében? Légy figyelmesebb Legolas, és meghallod szívem bánatát*mondta csendesen, és mélykéken csillogó szemeivel a fiúra pillantott, majd a kezükre, mely összefonódott. Csak figyelte ahogy az ér fut hófehér kezében, és Legolas keze hogyan melegíti az övét*-De rendben van, legyen...elmondom. Le eithel en-glass uireb vi guren. Ezt ígérte nekem Aragorn, mikor utoljára elváltunk. Neki adtam a szívemet, de érzem, hogy szerelme múlik és ezzel az én fényem is egyre haloványabb lesz...feladnám érte a halhatatlan mivoltot is, de apám nem engedi....kétejek gyötörnek Legolas és szomorúságomat semmi sem csillapíthatja..*vérpiros ajkai édesen mozogtak, ahogy beszélt, olyan volt akár egy gyönyörű porcelánbaba* |
-Egy hercegnőnek nem szabad egyedül lennie, egy ilyen helye! Bár szeretett otthonom Lothlórien árulást még nem művelt soha, de mégis arra kérlek Úrnő, gyere most velem. Titkod van előttem, amit nem tudhat meg senki? Ha nem így van, kérlek áruld el bánatod okát, talán gyógyírt tudok adni rá. -súgta kedvesen és a kezét nyújotta a lány felé. Érezte, hogy Arwen mennyire szomorú. Miközben lassan sétált vele egy ház felé, aggódva fürkészte a hófehér arcú tündelányt.- |
*óvatosan leszállt a lóról, ruhája suhogott, ahogy a földet érintette*-Miért kerestél engem Legolas...talán ada küldött a keresésemre? Tudom, hogy veszélyes az erdőben, főleg mikor hamarosan éjjelre jár az idő...de a magány most az egyetlen társam...*mondta csendesen, hangjában mindig ott remegett a szomorúság, mégis kedves volt Legolashoz, mint mindigis* |
-Im gellui le govaded Arwen! -köszöntötte a társát, szemei halányan meg-megcsillantak- Ęl síla erin lű e-govaded vín. -suttogta, ami annyit jelent: Csillag ragyogta be a találkozásunk óráját. Majd halk hangon folytatta tovább:- Reméltem, hogy megtalállak. De...oly' bánatosnak tűnsz. Szépséged messze földön híres, ám most olyan vagy, mint egy haldokló virág, akit megperzselt a fényes nap sugara. Mondd csak, mi bánt? -kérdezte és közelebb lépett a tündelányhoz- |
*halk, puha lódobogás hallatszott. Az idő kicsit ködös volt, így eleinte nem lehetett rendesen kivenni a Legolashoz közeledő alakot. Egy hófehér paripa volt, melyen egy hosszú, csukjába "burkolózott", köpenyes alak ült. Köpenye éjkék volt, mely tökéletesen ment szeme színéhez. A ló engedelmesen állt meg a fiú mellett és a hátán ülő lovas suttogó, mégis lágyan csengő hangján megszólította*-Le suilannon Legolas! Mit keresel itt ezen a borús napon?*kérdezte halkan és lassan levette fejéről a csukját, Arwen volt az. Szemei kedvesen ragyogtak, ahogy mindigis, mégis valami mérhetetlen bánatot tükröztek. Ajkai a csípős hidegtől méginkább kipirosodtak, de ez csak még gyönyörűbbé varázsolta őt* |
-Nincs szükségem kísérőkre ha erre gondolsz. Ez nem szokás itt...-magyarázta volna tovább, de inkább Naomi másik kérdésére válaszolt- A füleim? Igen, igaziak! Megfoghatod, ha gondolod. -mosolygott továbbra is, arcán nem látszott, de kicsit aggódott. Ha tündetársai meglátják őket, akkor akár el is foghatják Naomit, egy ellenségnek vagy kémnek tekintve.- |
Egy herceg...?*egyre nagyobbakat pislogott,kellett pár pillanat,hogy felfogja,amit a fiú mond* Ráadásul fehér lovon...hát tudod felénk egy ilyen helyzet elég mesébe illő...*mondta mosolyogva,majd megdörzsölte a szemét,hogy biztosan jól lát-e,de mikor kinyitotta és még mindig ott volt a kék szemű herceg,aki fehér lovon érkezett,kezdte felfogni,h ez nem álom.*
Egy kis kikapcsolódásra vágytam,azért jöttem ide...Az emberek világa bonyolult...néha túlságosan is...a testvéreim...áh,mindegy...*legyintett* Hogy lehet az,hogy egy herceg csak úgy egyedül jár?*kérdezte kiváncsian és ekkor meglátta a fiú kissé fura füleit.Karja akaratlanul is felé nyúlt,de félúton megállt.* Ezek igaziak? Milyen furcsa...meg...megfoghatom?*kérdezte kissé zavartan,de Naomit mindig is vonzodták az új és különleges dolgok,talán azért is volt mindig annyi ihlete,mert mindig újra és újra vágyott.* |
-Varázslat? -egy pillanatra teljesen végig nézett a lányon, így már tudta, hogy azért érezte erősen a jelenlétét, mert Naomi nem átlagos ember. Kezet fogott vele, szerencsére Aragorn-tól már megtanulta ezt az érdekes üdvözlési formát. Mindkét kérdésre mosolyogva felelt:- Az én nevem Zöldlomb Legolas. És igen, ez egy tündeerdő. igencsak elkószálhattál, mert errefele még ember nem járt. Ennek a helynek a neve Lothlórien. Ez nem az otthonom, de itt a rokonaim élnek, ezért ide kötöztem egy kis időre. Én igazából egy bakacsin erdei tünde vagyok, a Bakacsin Erdő Hercege. -miközben beszélt kék szemében halványan megcsillant a Nap fénye- |
Tünde?*először arra gondolt,hogy egy magyar női névre gondol a fiú (XDD),de mivel vele is történ már épp elég nagy csoda,ezért csak egy egész kicsit lepődött meg. Ami meglepte az inkább az ölelés volt,de egy ijedt mosollyal viszonozta. ^^"*
Nem,nem vagyok...valóban ember vagyok...egy másfél éves kislány,akit egy unatkozó varázsló megöregített...Naomi Benevolent*nyújtotta a kezét* Mi így köszönünk egymásnak...és neked...neked mi a neved? Ez valami tünde erdő? Tudtam,hogy messzire jöttem,de ennyire...*nézett körbe kicsit furcsán* |
-Értette amit Naomi mond, hiszen a lány angolul beszélt.- Értem amit mondasz. -kedvesen elmosolyodott és megölelte a lányt üdvözlésként, ahogy ez a tündéknél szokás. Miután elengedte így szólt:- Mae govannen! -fordította is, és tovább kérdezgetett:- Isten hozott! Hogy hívnak Téged és mit keresel erre? Látom nem tünde vagy, bizonyára ember lehetsz. Nem így van...? |
*Nagy szemekkel nézett a fiúra,számára ez a nyelv érthetetlen és furcsa volt és nem is tudta hova tenni,hisz életében hasonlót sem hallott.De a furcsaságon túl ezek a szavak olyan dallamosan csengtek,hogy akaratlanul is elmosolyodott.*
Öhm...helló...Te ki vagy? Érted,amit mondok? Mert én sajnos,amit te azt nem...*megkérdezte még másik 6 nyelven is,amit beszélt)nagyon okos lány,szülei lánya :D) és várt* |
-Gyönyörű, fehér lován lovagolt, éles tündeszemei pillanatok alatt feltérképezték a terepet. Megérezte egy másik lény közelségét, lassan leszált a kecses állatról. Megsimogatta a nyakát majd a közel hajolt, és a fülébe súgta: Tiro i Melain i vâd lín! -ami tündéül annyit jelent: A Valák óvjanak utadon! Mindig így köszönt el Keserüstöktől, hiszen tudta, hogy barátja úgyis visszajön. Ha nem egy nap múlva, akkor egy hét múlva. De Legolas akkor sem aggódott ha az állat hónapokra eltűnt a környékről. Elindult hát egymaga, gyalog. Nesztelenül taposta a földet, lábai alig érintették a talajt. Hűvös szél kapott hosszú, szőke hajába. Megpillantotta Naomi-t, amikor kellő távolsába ért, kedvesen megszólította:- Le suilannon! Le preston? -köszönt a lánynak tünde nyelven, és megkérdezte, hogy nem-e zavarja. Látta, hogy Naomi zavartan néz rá, ezért megkérdezte, hogy beszéli-e a tündék nyelvét.- Pedich i lam edhellen? -kíváncsian fürkészte a lány arcát, azt rögtön észrevette, hogy nem tünde, valószínűnek tartotta azonban, hogy egy ember.- |
*Szüksége volt egy kis kikapcsolódásra,mert testvéreitől már a falra tudott volna mászni.Kezében egy vastag füzettel sétálgatott,abba írta verseit és azt a könyvet,mely első szárnypróbálgatása volt.Szeretett volna ő is híres író lenni,akár csak apja.Még séta közben is írt. :P* |
„Lothlórien! Megérkeztünk Lothlórienbe! Az Arany-erdő szegélyére. Sajnos télen.” |
[38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
