|
Témaindító hozzászólás
|
2008.08.27. 12:18 - |
Ungoro (vámpír)klán tartózkodási helye, belépés csak saját felelősségre.... |
[466-447] [446-427] [426-407] [406-387] [386-367] [366-347] [346-327] [326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
Lucas: - Ahogy a kis hercegnő óhajtja...*mondtam mosolyogva majd megfogtam Alo kezét s elindultam vele a bálterem felé. Most hágott magaslatára a bál, mámorosan táncolt mindenki, kacarásztak s élvezték egymás társaságát, a vért, és, hogy most valódi arcukat mutathatják* Egy táncra?*kérdeztem mosolyogva Alot, mikor visszaértünk a bálterembe, akár egy középkori úriember.*
Masaharu: *Lilith kicsit becsiccsentett, ahogy elnézem, így, halála után sem bírja az alkoholt, pedig csak pár pohár bort ivott. Maximum 3 kis pohár lehetett. Ígyis túlságosan rámmászott és a kis bestia tudja, hogy sosem tudtam teljesen ellenállni neki...vicces volt, mert a végén elkezdett kergetni. Csak nevettünk egymáson. A kanapé körül futkostunk, körbe-körbe, majd elkaptam és szó szerint ledobtam a kanapéra, a szemben levő fotelbe ültem le* És most ottmaradsz te tüzelő macska! Nem azért adtak neked még egy napot, hogy elkúrd...szó szerint*mondtam karjaimat szigorúan összefonva. Ő csak elnyúlt a kanapén, haját kissé összekócolta, hogy lazábbak legyenek a hullámos tincsei, lábait kinyújtotta, fejét egyik, kinyújtott karjára hajtotta és mosolyogva nézett engem* Masi...mi lenne, ha nem haltam volna meg? Együtt lennénk még?*kérdezte kiváncsian. Megdöbbentem a kérdésen, majd rögtön elvontam Lilithről a pillantásom és az ablakra néztem* Nemtudom, lehetséges, hogy már elvettelek volna, de lehet, hogy nem is lennénk már barátok sem...igazából fogalmam sincs...*mondtam komolyan, de ő csak tovább mosolygott* |
Aloise: *viszonoztam Lucas minden egyes csókját, finoman hozzásimultam. Ez volt életem talán legszebb pillanata, végre boldognak éreztem magam. Igazán boldognak...és szerelmesnek. Még sosem éreztem ilyet, soha nem számított senki és sosem éreztem magam fontosnak. Most viszont Lucast érzem a legfontosabbnak az életemben és mindig vele akarok maradni....Egy hosszú, lágy csók után a szemeibe néztem és mosolyogva szólaltam meg...*-Nos, nem megyünk vissza..élvezhetnénk ezt az estét végre együtt, úgy, ahogy azt elterveztük..*mondtam kedvesen és végigsimítottam az arcát*
Landria:-A fenébe is, hát bolond vagyok én?!*pattantam fel a székről*-Tálcán kínálom fel életem szerelmét egy lánynak...aki már nem is él! Lehet hogy régen szerették egymást, de azóta minden megváltozott, Masaharu mostmár az enyém és nem adom oda senkinek...*nem is kellett többet gondolkodnom rahta, hogy mit akarok. Azonnal taxiba szálltam és már indultam is hazafelé....jaj csak időben érjek oda, mielőtt még olyan történik kettőjük közt...de nem, csak nyugi, bízom Masban, szeretem őt és ő is engem szóval nem lesz semmi baj. Hazamegyek és finoman elküldöm azt a lányt...menjen végre a saját dolgára...igen ezt fogom tenni...* |
Lucas: *Nem tudtam mit mondani, csak Alo szemeibe néztem. Őszintén mosolyogva néztem őt, szemeim fagyos szívem összes érzését elárulták. Közelebb hajoltam Alohoz majd egy apró puszit nyomtam ajkaira, majd mégegyet s mégegyet, végül egy újabb csókot leheltem ajkaira, nem bírtam megállni. Közben arcát simogattam, s egyre csak csókoltam őt. Úgyérzem már nem tudok többet mondani, sosem voltam ilyen téren a hosszú monológok embere.Emberként sosem voltam szerelmes, vámpírként sem esett meg velem sokszor...*
Masaharu: *Sokat beszélgettünk Lilithhel, közben ki is bontottam egy üveg bort. Próbáltam vele csillapítani Landria iránti aggodalmam, de nem nagyon ment. Egyre csak az órát és az ajtót figyeltem, vártam, hogy betoppanjon, de semmi sem történt... Aztán mint kiderült, Lilith akar engem, nemhiába bújik hozzám... mondván az utolsó percei ezek velem...de néhány csóknál többet nem sikerült kicsavarnia belőlem, hiába próbálkozott minden báját bedobva* |
Aloise: *Nagy szemekkel meredtem Lucasra egy ideig nem tudtam mit mondani, aztán közelebb léptem hozzá és megöleltem*-Tudom Lucas, nem gondoltam volna, hogy valakinek egyszer majd ezt fogom mondani...*kezdtem kicsit bizonytalanul beszélni*-Tudod...nekem sem volt jó érzés, amikor azzal a nővel voltál nemrég. El akartam bújni, hogy ne lássalak....de te valamiért utánam jöttél azzal a nővel együtt....*mondtam szomorúan sóhajtva*-Én nem akarok Ryantől semmit, semmi olyat, amire te gondolsz....ő csak kedves volt velem, olyan mint egy barát. Emlékszel, hogy megígértem, hogy nem foglak megcsalni? hm, ugye emlékszel? Be is akarom tartani az ígéretem...mer tudod én....én..*suttogtam halkan* -Szóval én kötődöm hozzád...fontos vagy nekem és...szóval azt akarom mondani, hogy szeretlek téged...*mondtam őszintén Luc szemeibe nézve*-Fenekestől felforgattad az egész életem...és ennél csodásabb dolog nem is történhetett volna velem....*ha még ember lennék, biztosan teljesen elpirultam volna. Ilyen őszintén még soha senkivel nem beszéltem...*
Landria: *csak ültem és vártam. A falon függő órát néztem, de az idő csak nem akart telni...arra gondoltam mit csinálhat most Kedvesem...kezeimet összekulcsoltam hasamon és elmosolyodva a születendő kisbabámra gondoltam*-Mennyire örülünk neked kicsikém...*suttogtam halkan és teljesen elszomorodtam...milyen szemét is vagyok, hogy csak úgy elmegyek...á...mintha nem is én lennék* |
Lucas: *röntön elkaptam Alot, a falhoz szorítottam testemmel s forrón megcsókoltam* Akarlak...akarlak téged... nem a tested, most nem csak a tested...téged akarlak...fáj, mikor más karjaiban látlak, fáj, ha nem vagy mellettem...elcsavartad a fejem, kis boszorkány....*mondtam elmosolyodva s megsimogattam Alo arcát, majd mostmár lágyan megcsókoltam.* Remélem nem baj, hogy elraboltalak a fiútól, de ezt muszály volt elmondanom...*mondtam halkan, majd hátrébb léptem, szabadon engedve Alot* Menjcsak, ha akarsz, az éjszaka a tiéd és a fiúé....*mondtam halkan, majd oldalra pillantva néztem a sötét semmibe*
Masaharu: - Hova mehetett?*kérdeztem magamtól halkan* - Talán haza...vagy...nemtudom...én a helyében elmennék egy időre messze innen...tudom, hogy bajt okoztam azzal, hogy idejöttem, de muszály volt látnom téged...most, utoljára*mondta halkan Lilith, láttam a szemeiben, hogy igazat mond, nem hátsószándékkal jött, csak miattam... aztán közelebb hajolt hozzám s egy apró csókot nyomott ajkaimra. Rögtön elfordítottam a fejem, nem akarok semmi olyat tenni vele, amit nem kéne...éreztem, ahogy ölebehajtja fejét...tovább ölelt vékony kis karjaival...* |
Aloise: *nagy szemekkel néztem Lucas után, aztán Ryanra meredtem*-Na mire vársz még kislány....indulás..*mosolygott rám*-Látlak még ugye?*kérdeztem tőle most már én is mosolyogva*-Persze, majd megkereslek*kacsintott rám*-Köszi mindent Ryan, örülök hogy megismerhettelek..-Én is örülök Aloise...*mégegyszer megöleltük egymást, aztán elindultam, fel a lépcsőn. Igyekeztem nem vigyorogni, ugyhogy arcom komolyra változott, ahogy kiléptem az ajtón*-Itt vagyok Lucas....mondd, hirtelen mi lett ilyen sűrgős?*néztem rá kérdőn*
Landria: *a telefonom jelezte, hogy Mas megint hív...de nem, nincs kedvem felvenni. Mit is mondanék neki? Bocsi, lelépek egy időre...majd jövök....á...inkáb szépen csendben elszivárgok. Nem örökre persze, csak pár nap az egész. Addig át tudom gondolni a kettőnk közös életét, a kicsit és hogy akarok-e egyáltalán ekkora terhet a nyakába varrni. Azok után amit Lilith mesélt...nem tehetek róla, de nem bízom benne..* |
Lucas: *Úgy éreztem, mos Aloval akarok lenni, így lementem újra, de láttam, hogy zavarom őket, így fejemet elfordítottam s a lépcsőn állva a falnak dőltem* Alo...gyere, szeretnék veled...beszélni...*mondtam halkan és komolyan* Ha maradni akarsz még, akkor rendben, de siess kérlek....az ajtó előtt várlak majd*mondtam majd lassan elindultam felfelé. Rosszul esett Alot a fiú karjaiban látnom, de tudom, ebbe nincs beleszólásom, ahogy neki sincs az én dolgaimba...bár...na mind1...nem akarom őt kitulajdonítani magamnak, csak ha ő velem akar lenni...na de mind1, megint csak érdelgősködök...*
Masaharu: *megint felhívtam Landriát, de most se vette fel..* Baj van?*nézett rám aggódva Lilith, csak megárztam a fejem,hogy nincs. Nem akarom neki elmondani.* Mosolyogj már egy kicsit...nem vagyok kisértet, nem kell félned tőlem, ember vagyok, utolsó napom emberként, de mégis ember vagyok*mondta mosolyogva* Tudom...örülök neki...nem gondoltam, hogy valaha újra látlak...*mondtam a földet nézve, majd éreztem, ahogy Lilith hozzám bújik, körém fonja gyenge karjait s vállamra hajtja fejét. Nem reagáltam...* |
Aloise: -Látod már megint....*sziszegtem, megfogtam az egyik párnát és a szoba másikvégébe hajítottam*-Minek hozta pont ide ezt a...szukát.*elég hangosan beszéltem, Lucas biztosan meghallotta..*-Nyugodj meg Aloise*fogta meg kezem Ryan és mosolyogva nézett rám*-Miért akadtál ki ennyire...nem értelek...*csak elfordítottam a fejem és duzzogtam tovább*-Még kérdezed hogy miért? Ez az este pocsékul indult...egyszerűen szörnyű volt...nem szerepelt a terveim között, hogy elrabolnak és megkínoznak. És ezt mind Lucas miatt...tudom önzőn fog hangzani, de nem ezt vártam cserébe. Jó..jó így is regeteget köszönhetek neki, de azt hittem velem fog ma foglalkozni...nem egy ilyen...ááá...*Ryan csak felnevetett, aztán magához ölelt. Egészen ledermedtem és nagy szemekkel nézett rám*-Tudod kislány....azért zavar, hogy nem veled foglalkozik...mert...-Mert mi? Mit akarsz ezzel modnani?*vágtam a szavába*-Csak nézz magadba és megérted mire gondolok. Nem tudom mióta ismered Lucast, de az biztos hogy odáig vagy érte...tudod hogy miről beszélek ugye?*mondta kedvesen. Olyan volt mint egy barát, egy barát aki vígasztalni akar...én nem akartam válaszolni, csak csendben Ryan mellkasához furtam magam és hallgattam....*
Landria:*végre megtaláltam magamba a választ, amit kerestem. Már értem miért jött ma el Lilith...és hogy miért alakult így ez a nap. Levettem ruháimat és a szekrényhez mentem. Átöltöztem, aztán elővettem egy bőröndöt és az otthon maradt ruháimat becsomagoltam. Megint taxit hívtam, a reptérre indultam. El kell mennem egy időre...gondolkodni. Igen, a fiúk most úgyis nélkülem utaztak el, utánuk megyek. Ők majd segítenek, hogy rendbe rakjam magamban a dolgokat. Tudom, hogy ők megértenek....A reptérre érve Los Angelesbe kértem egy jegyet. 2 óra úlva indul a gépem, az nem olyan sok idő...Leültem a váró egyik padjára, és figyeltem az embereket. Nem sok olyan őrült van, mint én...nem sokan akarnak az éjszaka közepén elutazni, de nembaj. Beszélnem kell Joeyval, tudom, hogy ő tudni fogja mit tegyek. Benne bízom, ő megért majd....Masaharu meg....ő is meg fog érteni remélem...* |
Lucas: *Natasha egyszercsak egy szúk lépcsőn indult lefelé* Most hova akarsz menni?*kérdeztem értetlenül* Oda, ahol csendesebb és nyugodtadd a környezet, még a galériateremnél is...*mondta, majd mikor leértünk megláttam odalent Alot a fiúval, majd körbenéztem a szobába* Natasha...nem abba egyeztem bele, hogy szobára menjünk*mondtam kicsit mérgesen* Dehát*semmi dehát*mordultam Natashára, aki ezután durcásan elvonult otthagyva kis társaságunk* Azt hittem, eltölthetek veled egy kellemes estét*szólt még vissza* Nincs hozzád gusztusom Natasha*mordultam rá, ezután már végleg eltűnt* Bocsánat, hogy zavartam...*mondtam a két gyermeknek majd lassan, sóhajtva elindultam visszafelé* A folyosón leülök, ha esteleg kellenék*fordultam meg egy pillanatra Landriára nézve, majd mentem tovább. A folyosón egy fotelba ültem és pihentem...*
Masaharu: *hazafelé vezetés közben felhívtam Kedvesem, de ki volt kapcsolva* Kikapcsolta...*jegyeztem meg halkan* Sajnálom, nem akartam bajt okozni*mondta halkan Lilith* Ugyan, nincs semmi baj...ne okold magad*mosolyogtam rá viszonylag kedvesen. Hazaérve bementünk a lakásba, rögtön megtorpant majd elnevette magát* Még mindig nem szokásod takarítani?*jegyezte meg cinikusan*Hát, nem*nevettem kínosan, majd mindketten leültünk a kanapéra* |
Aloise:-Ez nagyszerű...*sziszegtem. Ryan csak csendben nézte Lucast és azt a nőt,majd rám nézett*-Nah jah...téged nem érdekel a dolog, mi?!*mosolyodott el*-De most mond meg...*néztem a szemeibe*-Mi a fenének jöttek pont erre? Nem tudtak volna máshol hetyegni...ááá...gyorsan húzzuk el a csíkot, kezd nagyon elegem lenni ebből az estéből...*Ryan csak bólintott, megragadta a karomat és sietve továbbmentünk a folyosón, egészen a legutolsó ajtóig. Bementünk a szobába, egy lépcső vezetett el belőle, valahová lefelé. Kezemet még mindig fogta és lementünk a kanyargós csigalépcsőn*-Hová is megyünk pontosan?*kérdeztem kíváncsian*-Azt mondtad húzzuk el a csíkot, én csak segítek ebben*kacsintott rám. A lépcső egy hatalmas szobába vezetett. Elég sötét volt, csak pár gyertya világított.*-Ülj csak le..*mutatott egy óriási kanapéra*-És most kisasszony....beszélgessünk. Hogyan is lettél te pont Lucas gyermeke és miért borulsz ki ennyire, hogy egy nő van vele?*kérdezte tőlem kedvesen, olyan volt, mintha ár régóta barátok lennénk, akik mindent megosztanak egymással. Nem volt sem tolakodó...sem erőszakos. Egyszerűen kedves volt és a bizalmamat akarta...meg a barátságomat azt hiszem..*
Landria:*az utam hazáig csendesen telt. A telefonomat kikapcsoltam, a sofőrrel pesig egy szót sem szoltunk egymáshoz. Mikor bementem családom házába a szobám felé vettem az irányt, ugyanis már mindenki aludt, nem is tudtam volna velük beszélgetni. Hálómba érve leültem az ágyra és csak néztem magam elé....csak néztem és gondolkodtam...* |
Lucas: - Lucas, nem lenne kedved elvonulni egy csendesebb, sötétebb helyre? Talán megnézhetnénk a galériatermet...arra biztosan nem járnak sokan*súgta halkan Natasha, próbált bűvölni engem, de nem nagyon ment neki. De ha jól gondolom Aloék is oda indultak...* De, lenne kedvem, menjünk is*suttogtam fülbemászóan. Gyorsan haladtunk a terem felé. Hallottam is a sötét, néma folyosókon haladva Alo és a fiú lépteit előttünk. Közben halkan beszélgettünk továbbra is Natashaval a régi időkről. Sokszor nevetett. Hangja betöltötte eme öreg vár falait s folyosóit. Az egyik kanyarban beértük őket, nemsokkal előttünk sétáltak a hosszú, sötét folyosón*- Az ott nem a Gyermeked? *kérdezte halkan Natasha, erre csak bólintottam, majd haladtam tovább. Nem akartam, hogy azt hidje Alo, hogy követem őt, ezért próbáltam lassítani, de egy váratlan pillanatban Natasha megállt, megállított engem is. A szűk folyosó egyik falához szorított, majd forrón megcsókolt, nem bírtam ellenállni, nem a képességei miatt, hanem mert egy ilyen nőnek lehetetlen ellenállni csak úgy. Váratlanul harapott meg, nem vette sok véremet, csak pár kortyot. Harapása semmihez sem fogható volt. Nem tépett túl erősen a húsomba, így nem is fájt, szinte élveztem... hogy ne érezze visszautasítva magát, én is megharaptam, majd egy mosollyal elintézve tovább léptem. Mondván, majd folytatjuk egy nyugodtabb helyen...*
Masaharu: *az előadásnak vége lett. Lilith jól tudta, hol várjon rám, újra találkozunk.* Landria hol van?*kérdeztem majdnem teljes ridegséggel.* Azt mondta kimegy levegőzni...*felelte halkan, kedvesen, ahogy mindig, majd elindultunk kifelé. Belémkarolt...egészen kirázott a hideg* Csak, hogy utoljára érezheselek....ha kényeletlen, akkor szól...de úgysem jöhetek már az élők közé többet...napfelkeltekor újra, végleg meghalok*mondta szomorkásan, rám sem nézett közben* Menjünk haza, majd ott megbeszélünk mindent..*mondtam mikor kiértünk, épp akkor ment el Landria a taxival, s kaptam meg az smst* Nagyszerű*fogtam a fejem. Nem értem, miért ment el...ahj....* Mind1, gyere... az utolsó este alkalmával nem mondhatom, hogy maradj itt, és halj meg ismét, ráadásul egyedül*mondtam már énis kissé szomorúan Lilithnek, majd hazaindultunk a kocsimmal...* |
Aloise: *láttam, Lucas mennyire el van foglalva azzal a nővel...és zavart hogy milyen közel vannak hozzánk. Nem volt kedvem nézni őket...a szám végén bólintottam Ryanak, és átverekedtem magam a tömegen. Azt sem tudom hova indultam, csak el...aztán beugrott, hogy a kastélyban rengeteg festmény van még, amitRandon készített. Talán megkereshetném és megnézhetném őket. Igen, ez jó ötletnek tűnt. Ryan úgy követett, akár egy hűséges kiskutya. Azt mondja, ő tudja, hol vannak azok a képek és szívesen megmutatja.Így hát elindultunk, fel a hatalmas lépcsőn, onnan pedig egy sötét folyosóra....közben Ryan egyszercsak csendesen megszólalt*-Mondd csak Aloise, miért jöttünk el ilyen gyorsan? *nézett rám csodálkozva*-Valami baj van talán....ne akard titkolni, látom hogy rosszul esett a gazdádat azzal a nővel látni. De már mondtam neked, te csak egy gyermek vagy...egy amolyan báb. Azt kell tenned, amit mondanak neked....*kicsit kellemetlenül éreztem magam a fiú szavaitól, megálltam és a szemeibe néztem*-Ugyan már, ne beszélj zöldségeket...nem érdekel, hogy Lucas éppen mit csinál és kivel...és nem, nem esett rosszul a dolog...csak egyszerűen untam már a táncot ennyi az egész...*mondtam komolyan*-Na de inkább mutasd meg a képeket és ne beszélj itt nekem össze-vissza...*parancsoltam rá*-Ahogy akarod....*ost ő ment elől, folyosóról folyosóra haladtunk...*
Landria:*hallottam, hogy a koncert még mindig tart. Innen is tökéletesen lehetett hallani, így is élveztem....és legalább nem kellett Lilith bájos kis arcát néznem...hülye is vagyok, hogy meghívtam magunkhoz...ott majd kettesben lehetnek...van mit megbeszélniük kettecskén. Talán jobb lenne, ha ma este nem haza mennék...úgyis van mit megbeszélnem anyámmal, talán meglátogatom őt, igen, ez lesz a legjobb. Már tárcsáztam is egy taxiért, azt mondták 10 perc és itt lesz. Masnak meg írok egy sms-t, hogy elmentem. Igen, ma este nicns kedvem velük lenni...A színház bejáratához indultam, ott vártam a kocsira..* |
Lucas: *annyira rámakaszkodott a lány, hogy nem tudtam menekülni tőle, bár egészen kellemes társaság volt. Felkértem táncolni, pont amikor Alot is táncbahívták. Remekül táncolt, tánc közben is beszélgettünk. Sokat nevetett, különleges hangja volt, fel lehetett ismerni a tömeg zsomgásában is. A keringő közben sokszor voltunk Aloék közelében, ezt nem is bántam, legalább láttam, hogy Alo jól van és jól érzi magát. Néha mosolyogva Gyermekemre pillantottam, de kénytelen voltam mindig visszapillantani táncpartneremre, állandóan erre késztetett és folyton beszélt, mindig volt közös témánk Natashaval. Egyik pillanatban váratlanul nyakamhoz hajolt s egy csókot hintett rá...mi, öreg vámpírok mind tudjuk mit jelent ez...akar engem, azt akarja, hogy megharapjam, s ő is meg akar harapni engem...*
Masaharu: *szemeimmel Landriát kerestem, de nem láttam, csak Lilithet. Remélem nem kaptak össze valamin...nők....hjaj...már nem volt sok hátra a koncertből, de nem hagyhattam abba előbb, mint ahogy kell. Mégis nyugtalanított a helyzet. Lilth visszatérése főleg...akkoris, ha csak egy estére, de mégis ittvan...nem tudom szíve mélyén mit érez, bosszút vagy csak egy utolsó estét akar velem? Fogalmam sincs...* |
Aloise: *vidáman beszélgetni kezdtem a fiúval, Ryannak hívták. Ő sem régóta vámpír, még csak fél éve. Kedves volt és közvetlen. Jól elbeszélgettünk és nevetgéltünk. Közben észrevettem a nőt, aki érkezett. Gyönyörű volt....tényleg nagyon szép. Irigyeltem is őt. Pár percig csak szótlanul figyeltem őt és Lucast...és megint olyan furcsa érzésem támadt. Nem akartam, hogy itt legyen és azt meg főleg nem, hogy a gazdámmal beszélgessen...persze ebben még semmi sincs de azért zavart. Ryan egyből kiszúrta, hogy valami nincs rendben*-Nincs kedved táncolni egyet?*súgta kedvesen a fülembe és mosolygott. Bólintottam és miközben otthagytuk az asztalt, fél szemmel a nőt néztem....Gyönyörű, lágy zene szólt, élvezet volt rá keringőzni. Meg is lepődtem magamon, hogy milyen jól ment....de nem tudtam rendesen a velem táncoló fiúra figyelni. Idegesített annak a nőnek a jelenléte...riválisomnak éreztem*-Aloise...*súgta csendesen a fülembe Ryan* -Nem szabadna ezt csinálnod...kezd feltűnő lenni. Tudod nekünk, gyermekeknek nicns jogunk beleszólni a gazdáink dolgába, még ha néha nem is tetszik nekünk amit csinálnak....*mondta kedvesen és megsimogatta az arcom*-Ne törődj most Lucassal, el van ő a saját világában....inkább élvezd az estét.*bólintottam és visszamosolyogtam a vámpírra*-Igazad van....jaj nem is tudom mi van ma velem...ez a bál, meg az elmúlt történések, biztosan ettől vagyok ilyen feszült...*sóhajtottam és mosolyogva néztem az engem bűvölő vámpír szemeibe....*
Landria: -Ó értem*nyugtáztam egy bólintással válaszomat*-Ha most megbocsátasz nekem ki kell mennem egy kicsit a friss levegőre...nem bírom ezt a sok embert....nagyon nyomaszt a jelenlétük*füllentettem töretlen mosolygással és amilyen gyorsan tudtam, elhagytam a páholyt. Kifelé menet magamhoz vettem kabátomat és leültem a színház kertjében. Nem volt éppen meleg idő, de már nem fújt a szél...így el tudtam viselni. A sok gondolat, ami ma este fogalmazódott meg bennem, már szinte folytogatni kezdett...szükségem van némi egyedüllétre. Hosszú még az este, regeteg mindent kell majd elviselnem...* |
Lucas: *Alohoz fordultam mosolyogva, majd bólintottam* Érzem, hogy menni akarsz, rajta, barátkozz nyugodtan*simogattam meg mosolyogva Gyermekem arcát. Miután átült, kis idő elteltével hirtelen nagy csend ült az asztal társaságára. Egy magas, vékony, mégis gyönyörű alakú nő jelent meg. Senki sem számított megjelenésére. Azonnal leült mellém, pár perc múlva folytatódott is az abbamaradt társalgás az összes vámpír között. Ismertem a lányt. Beszélgetni kezdtem vele, kis idő múltán már feltünően flörtölt velem. Nem akarok tőle semmit, ismerve múltját, és hogy hogyan s miből lett vámpír...Fél szemmel azért figyeltem Alot, nehogy valami baj legyen...*
Masaharu: - Kitudja, lehet, hogy néhány dologban igazuk van...Mas barátai mint démonok, vámpírok, vagy a sötétség egyéb szolgálói, ugyanis Masaharu is a sötétség mellett áll...én pedig a fény egyik papnője voltam, természetes, hogy mindannyian rosszat mondtak rólam....de nem nagyon érdkel*mondta továbbra is bájosan mosolyogva Landriára* |
Aloise: *alaposan végigmértem Yaolint, aztán Lucast...nem igazán vettem észre köztük vonzódást, de azért....egy kicsit rosszul esett ahogy az a nő bámulja...Na jó, persze nekem semmi közöm hozzá, azzal flörtöl, akivel csak akar...végülis én csak a gyermeke vagyok. Akaratlanul is villámokat szórt a szemem, amikor Yaolinra néztem...Össze-vissza mocorogtam a széken...és néha magamban felsóhajtottam. B*sszus...nem vagyok normális, úgy féltékenykedek, mintha lenne rá okom....jahajj...ne tudom miért csinálom ezt. Jobb lesz, ha lenyugszom, mielőtt Luc mérges lenne. Igyekeztem nem foglalkozni velük tovább, az asztalnál ülőket figyeltem...valahogy kilógtam a sorból. Mindenki beszélgetett a régi ismerőseivel...de ekkor megakadt a szemem egy csendben üldögélő férfin. Valószínüleg ő is gyermek lehetett, mint én, hiszen olyan elveszetten ült a társaságban....Elmosolyodtam és igyekeztem elkapni a pillantását. Kis idő múlva meglepetten rám nézett és ő is mosolygott. Néztük egymást egy darabig, aztán az ő gazdája elment táncolni, intett felém, hogy üljek mellé...Kissé elbizonytalanodtam, vajon Lucas megengedi-e. Csendben vártam, hogy befejezze a beszélgetést Yaolinnal....Közben a fiú egyfolytában engem bűvölt. Barátságos, férfiasnak nem igazán mondható arca volt. Gesztenyebarna, rövid haja kissé összevissza állt. De a szemei...egyből elárulták, hogy fajtámbeli...sárgás, igéző szemei voltak és nehezemre esett máshova nézni. Nem flörtőltünk, egyszerűen csak néztük egymást, akár két elveszett kisgyerek, akik végre méltó társaságra akadtak....*
Landria: -Ugyan már, semmiség...kicsit bánt a lelkiismeret, hogy rosszakat gondoltam rólad, mert tudod Masaharu barátai nem sok jót meséltek...*pirultam el kissé*-De szerintem kedves vagy....szóval igyekszem énis az lenni veled...*mosolyodtam el, de közben igencsak rosszul éreztem magam. Szédültem és fájt minden tagom...hiába, mégis rosszul esik, hogy Lilith csak úgy megjelent az életünkben. Nem így terveztem ezt a mai napot....pont amikor a legboldogabbak vagyunk, ő akkor toppan be, és hiába áltatom magam, biztos hogy azért jött, hogy tönkretegyen mindent. Lehet hogy nem szándékosan, de akkoris...* |
Lucas: - Persze, hamarosan lesz egy kis táncos felhajtás, a régi idők emlékére, akkor majd átadlak neki egy tánc erejére...*mondtam kedvesen Alonak, majd a velem szemben ülő ázsiai vámpírhölgyre pillantottam* Talán valami újat fedeztél fel rajtam, Yaolin, ami ily mosolyogtató?*kérdeztem tőle, ugyanis arcán egy ideje egy csábos mosoly ült és engem bámult* Az idő egyre vonzóbbá tesz téged...bár, gondolom ezzel tisztában vagy*mondta édesen csengő hangján, majd továbbra is engem nézve belekortyolt poharába*- Yaolin, még mindig olyan vagy, mint egy tüzelő macska...hihetetlen*jegyeztem meg irónikusan*
Masaharu: *hirtelen elkezdett halkan kacagni Lilith, majd mosolyogva Landriára, majd rám nézett, majd újra Landriára* Megint elrontotta...ezt a számot mindig elrontja, szerencsére a nézők nem hallják meg a hibát, de mindig elrontja, kis ügyetlen*kacagott tovább rajtam* Köszönöm, hogy ilyen kedves vagy velem*mosolygott Landriára kedvesen* |
Aloise: - Igazán....elbűvölő férfi...*súgtam vissza halkan Lucasnak, egy pillanatra megfeledkeztem magamról, Randon egészen elvarázsolt, nem tudom megmondani miért...de aztán igyekeztem gazdámra figyeli, nehogy rossz néven vegye rajongásomat*-Lesz rá alkalom, hogy beszélgessünk vele?*kérdeztem mosolyogva és lopva mégegyszer a vámpírra néztem*-Azt ígérted, megmutatod majd a kastélyban lévő képeit is....ugye megnézhetem majd azokat is?*néztem a legbájosabb mosolyommal Lucasra, reméltem a hatalmas boci szemek, amiket meresztettem elérik a kívánt hatást:P*
Landria: -Nem, nem fogsz gondot okozni....*mondtam még mindig mosolyogva, de belül azért szrorongtam kicsit...talán nem volt életem legjobb ötlete, hogy meghívom magunkhoz Lilithet...hiszen Masaharu most is őt nézi...jaj de hülye vagyok, itt féltékenykedem egy semmiség miatt....bár ha arra gondolok, mennyire szerették egymást, talán de csak talán van okom félni, hiszen ma este én leszek a felesleges harmadik....na mindegy, majd igyekszem leplezni az érzéseimet, ugyhogy csak mosolyogni....* |
Lucas: *az asztal túlvégén egy magas, fekete hajú férfi állt fel. Haja vállait verdeste, arca férfias és karakteres volt, ránca egy sem, mégis látszott rajta az idő, mit megélt. Poharát megemelve szólt*- Most, hogy teljes asztali társaságunk, emelném poharam az itt összegyűlt tiszteletreméltő ősöreg és matuzsálem fivéreimre s nővéreimre, valamint bájos gyermekeikre...*tekintett körbe egy halvány mosollyal, majd poharát ajkához emelte s ivott egy kortyot az édes, különleges vérből, ami poharainkat töltötte. Mindenki így tett utána, majd megkezdődött a társalgás.* Nos, ő volt Randon*mondtam halkan Alonak*
Masaharu: *halványan elmosolyodott, nem is gondolta, hogy Landria ilyen kedves lesz hozzá* Nagyon szívesen elmennék hozzátok, ha nem okozok gondot*mondta halkan, s közben szomorkásan mosolyogva figyelt engem. Tudtam, hogy ott van fent Landriával és valahogy nem ment, hogy ne nézzel fel rá egy-egy pillanat erejére...* |
Aloise: *jókedvem újra kezdett visszatérni. Kicsit meg voltam illetődve, hogy kezet csókoltak nekem. Kedves gesztusnak éreztem társaim részéről..pedig még olyan fiatal vagyok, furcsa hogy így tisztelnek. Igyekeztem illedelmesen visszabólintani és mosolyogni. Izgatottan próbáltam kitalálni, melyik vámpír lehet Randon. A képei alapján igen különleges vámpír lehet...jaj csak már tudnám melyikük az :P*
Landria:-Sajnálom...*mondtam halkan. Nem igazán tudtam mást mondani. De láttam mennyire elkenődött ettől szegény lány, úgyhogy próáltam vele kedves lenni..*-Ne szomorkodj, talán csak túlságosan meglepődött azon, hogy lát...vagy kikészült a koncert miatt....*finoman megsimogattam a vállát, mint ahogy a barátok szokták vígasztalni egymást. Sajnáltam szegényt, szörnyű ami vele történt és ez a legkevesebb amit megérdemel a részemről..*-Mit szólnál hozzá, ha koncert után eljönnél hozzánk? Ott talán Mas is kedvesebb lenne veled, ott közvetlenebbül tudnátok beszélgetni...hm, van kedves hozzá?*néztem rá mosolyogva* |
[466-447] [446-427] [426-407] [406-387] [386-367] [366-347] [346-327] [326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
