|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.09. 22:00 - |
| Egy fehér farkas sétált nyugodtan az erdőben. mancsai alatt puhán csillogtak a fűszálak |
[1255-1236] [1235-1216] [1215-1196] [1195-1176] [1175-1156] [1155-1136] [1135-1116] [1115-1096] [1095-1076] [1075-1056] [1055-1036] [1035-1016] [1015-996] [995-976] [975-956] [955-936] [935-916] [915-896] [895-876] [875-856] [855-836] [835-816] [815-796] [795-776] [775-756] [755-736] [735-716] [715-696] [695-676] [675-656] [655-636] [635-616] [615-596] [595-576] [575-556] [555-536] [535-516] [515-496] [495-476] [475-456] [455-436] [435-416] [415-396] [395-376] [375-356] [355-336] [335-316] [315-296] [Korábbi]
| -Így igaz. Niniel számára megszűntünk létezni...-suttogta |
| Hogy hogy elvette az érzéseit? Szóval nem is fog emlékezni ránk?? Olyan, mintha soha nem is lettünk volna neki?? *Teljesen kikelt magából, tehetlenségében nem tudott mit tenni, csak kiabált és sírt.* |
| -Nem tehetett semmit, nem ellenkezhetett. A Varázsló elvette az érzéseit, így önként elment vele. |
| *Igazából tudta, hogy ez be fog történni, de nemtudott most megszólalni, csak némán állt párja előtt, és egy csillogó könnycsepp csorgott végig az arcán.*
Hogy fogadta Undomiel, hogy távoznia kell? |
| -Megtörtént.. A Varázsló elvitte Undomielt...-jelentette ki, próbálta folyamatosan kimondani, de suttogás volt inkább, mint beszéd, ami a nyugodt arctól eltekintve egyszer meg is billent és akadt |
| *Már egy ideje furcs, rossz érzés volt urrá rajta, tudta,m hogy történt valami. Meglátta párját az odú bejáratánál, és érezte, hogy baj van. Nem mutatta, de ő tudta, hogy nagyon szomorú és elkeseredett.* |
| Fehér gyégyenkezve ment haza. Nem sikerült neki. Undomiel eltűnt az életéből, életükből... Útja rémesen hosszúnak tűnt, de addigis fel tudta vértezni magát, a külsejét, büszkesége ugyanis nem engedte azt, hogy bármi szomor is látszódjon arcán. De mégis áradt belőle a reménytvesztett kisugárzás, amint megállt az odu bejáratánál |
| Kialust a hold, immár rendesen fénylett az égen, kicsin és messzin. éjszaka volt... a szél és hó hidegen pislákolt. Fehér egyedül maradt... hosszú vonítás siklott végig a levegőn: gyászos, fájó és elveszett |
| *Undomiel még vetett egy utolsó kimért és üres pillantást a fehér farkasra, majd ragyogó bundájában belépett a mégragyogobb fénybe, követve méltóságteljesen a varázslót.* |
| -Mond meg neki...-nézet rá a Varázsló Fehérre és suttogta üresen anélkül, hogy kinyitotta volna ajkait, majd mint megfordult újra a hold fele és belelépett a fényességbe...előbb eltűnt, mint mielptt valóban eltűnt volna ebből a világból ruhája és tejfehér alakja miatt...a hold várakozóan ragyogott undomielnek |
| *Hallotta nevét, de csak üres közönnyel nézett az idegenre, nézése lélekbe vájó volt, tekintete hűvös, méltóságteljes, és kissé lenéző. Nem szólt, csak kihúzva magát állt úrnője mellett.* |
-Undomiel?-lépett elő a fák mögül Fehér.
A Varázsló feléje fordult, nem tekintett Undomielre. tudta, hogy nem fog emlékezni, hiába is próbálkozik a fehér farkas, megtört egy pillanat alatt, ahogy kezdett Fehér is megtörni, csak a másik irányba, amint átalakult lányára nézett. olyan volt, mintha a napba bámult volna bele. Fehér angyal volt, Undomiel viszont valami sokkalta hatalmassá, fenségessé és magasztossá vált |
| Ha ide kellett jönnöm, hát ide jöttem. rendben, követlek, ahová csak kell.*Hangja nyugodt volt, csendes és kimért, szeme jeges fényként égett, nem mutatkozott rajta érzelem. Nemes és kecsel léptekkel követte úrnőjét.* |
| -Ide jöttél, mert ide kellett jönnöd, erre rendeltetett, hogy most velem belépj a térbe...-válaszolta a nő csengő hangon, hangja mégis csak hang volt, visszhang nélküli, érzelem nélküli üres kongás. szemei megvillantak, mire az égbolt éjszakába hanyatlott, a hold pedig megnőtt, szinte elérte a földet, olyan volt, mintha az ég mennyezetére festette volna valaki. átjáróvá vált valahova.. |
| *Kábultan állt, nem értett semmit. Nem tudta hol van, és miért van ott, nem tudta kicsoda ő, csak egy nőt látott, kedvesnek tűnt, így közelebb ment, hogy megkérdezze tőle, hol van most, hátha a nő tudja.*
Hol vagyok most? És hogy kerültem ide? |
| A varázsló megmozdult. odalépett Undomielhez és megsimogatta, a lány pedig szemlátomást nem szólt, nem ellenkezett, mintha mindez természetes lett volna. ragyogott, mint valami angyal, az értelem, de a szemei hidegek lettek, mintha ez lett volna a hatalmasság, a felsőbrendűség ára... a felsőbbrendű lényeknek nincs szükségük érzelmekre, mert azok csak hátráltatnák őket............ |
Hirtelen a kavargás beleszivárgott Undomielbe...
Fehér emberi arcán mos rémület ült ki. olyan furcsa volt látni... nem volt még rá kész, pedig elkerülhetetlen volt. A Varázsló, maga volt a sors, a sors, amit nem lehetett elkerülni. a lassú, dermedő időben Fehér sok szép emlékre gondolt, mikor kiképezte, felkészítette a lányát. olyan közeli volt hozzá, és mindez értelmét vesztette néhány másodperc alattt, amint a gyorsan forgó, majd egyre lassuló, viharszerű anyag csitulni kezdett... és megjelent benne Undomiel ragyogva, gyönyörűn, ártatlanul, felvilágosodva, teljesen megérve.... emlékek nélkül... |
| *Egyre jobban megrémült, tehetetlenségében kétségbeesett vonyításba kezdett, hátha valaki a segítségére siet. Nagyon félt.* |
| A szem hirtelen gyullad tki, ahogy Undomiel körül is a levegő, ami úgy ragyogott, mint a nap körülötte forogva és kavarva a havat elborítva számára mindent |
| *Nem értette mi történik körülötte, idegesen kapkodta a fejét, próbált minden irányba figyelni, nem tudta mi következik ezután.* |
[1255-1236] [1235-1216] [1215-1196] [1195-1176] [1175-1156] [1155-1136] [1135-1116] [1115-1096] [1095-1076] [1075-1056] [1055-1036] [1035-1016] [1015-996] [995-976] [975-956] [955-936] [935-916] [915-896] [895-876] [875-856] [855-836] [835-816] [815-796] [795-776] [775-756] [755-736] [735-716] [715-696] [695-676] [675-656] [655-636] [635-616] [615-596] [595-576] [575-556] [555-536] [535-516] [515-496] [495-476] [475-456] [455-436] [435-416] [415-396] [395-376] [375-356] [355-336] [335-316] [315-296] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
