|
Témaindító hozzászólás
|
2007.12.07. 18:41 - |
Japán egyik legbefolyásosabb emberének, avagy Masahiro Umei zenei cége. Hatalmas, 20 szintes épület. Az M&S a tehetséges zenészeket kovácsolja együttessé, s viszi őket sikerre. A fő cél mellett rengeteg embert, menedzsert, fotóst foglalkoztat a cég, s mindig szívesen várja a munkát keresőket. |
[334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
*Sophie hebegve leroskadt egy székre.* -Már több, mint fél éve próbálok tenni valamit, de eddig még nem sikerült. Maga főnök régebb óta lakik itt. Talán segíthetne is nekem. Sőt...Kell lennie egy helynek Tokióban amit a Jég Rózsa Templomának neveznek. Mára már valószínűleg csak egy romhalmaz, vagy csak egy földalatti kamra, de muszály megtalálom. Megpróbálom röviden összefoglalni: Réges-rég, volt tizenkét böcs ember, akiket az "Égiek" azzal bíztak meg, hogy irányítsák a világot. Közös erővel őrizzék meg az emberiséget a jövőnek. Fő feladatuk a béke és a rend fenntartása volt. Minden évben új vezetőt választottak, de negyjából egyenrangúak voltak. Hatalmuk jelképeként egy kígyófejes fa jogart készítettek és ebbe öntötték bele a közös erőt és tudást. Amikor egy ember ideje lejár, átadja a jogart és ezzel a hatalmat a következő embernek. Így, mvel tizenketten vannak mindannyian sorra kerülnek egy év leforgása alatt. Talán nem meglepő, de éppen ezért nagy tiszteletnek örvendtek. Ők voltak az "örök körforgók" vagy közismertebb nevükön a Zoodiákusok. *Sophie itt magállt egy pillantatra és Masahiro felé nézett. Kíváncsi volt a férfi vajon hisz-e neki.* Pontosan 100 éve azonban egy gonosz démon jelent meg a szertartáson. Megátkozta a Jogart, és megölte a Zoodiákusokat Egyedül a legnagyobb és legbölcsebbnek sikerült elmenekülnie. A Jogar azonban eltűnt. Azóta se találta meg senki. Valószínűleg, a ceremónia helyén maradhatott, de az a helyet titok fedi. Még senki nem találta meg. A démon aki akkor megjelent -egyébként Zaar a neve- csak 100 évenként bújhat elő rejtekéből. Előző megjelenésekor azonban a nap már felkelt és bár megölte a Zoodiákusokat, a Jogart nem kaphatta meg. Idén azonban biztos próbálkozni fog. Ezért kell megtalálni a Lág Rózsa Templomát. Még ma. Éjfél előtt.*az órájára pillantott. Reggel 8 óra volt* |
Miután nekicsapódott a falnak, kissé fájt a feje, s szája széléből is előbuggyant egy kis vér. Miután alkalmazottja segített neki felállni, elég idegesen pillantott rá.- Akkor még is mi? És mi az, hogy a lányom meghalhat? Mégis mibe keverte? Csinálja a dolgát, mert ha meghal a lányom, akkor isten bizony mielőtt kipusztulna a világ, teszek róla, hogy saját kezűleg ölhessem meg magát! - kiabált már-már. Teljesen elöntötte a düh, és a méreg, amiért a lánya bajban van. Nemrég ismerte meg Dana-t és mindent megtenne boldogsága érdekében, és azért, hogy biztonságban legyen.- Csináljon valamit, mert nem állok jót magamért...-sziszegte fogai közt gyilkos pillantásokat küldve Sophie felé. |
*Mielőtt Sophie válaszolhatott volna, a szél hatalmas erővel kezdett tombolni az irodában. A falhoz csapta Masahiro-t, Camote-t, és Sophie-t is. A kavargó viharból kiemelkedett egy sötét alak.* -Szólítottál? - Igen. *hebegte a lány.* -De ez most nem alkalmas. Elbocsátalak. *csettintett és a démon eltűnt. A lány felállt és a főnökéhez szaladt, hogy segítsen felállni.* - Kérem, főnök, ez ööö nem az aminek látszik. Ez egy elég hosszú történet. És éppen az idő az ami most kevés. Éjfélre meg kell szereznem valamit különben Dana valószínüleg meghal, és a világnak annyi. Itt lesz az apokalipszis. *az utolsó szót jól megnyomta, hogy Masahiro megértse elég fontos dologról van szó. Olyanról, amivel nem tréfálna még ő sem.* |
-Pontosan... Nem vagyok túl boldog.- lépett be a helységbe karbatett kézzel. Ugyan nem szokott ilyenkor már bent lenni, de manapság sok volt a munkája Shindou akciói miatt, meg amúgy is, most, hogy a saját együttesével is foglalkoznia kellett. Fekete kalapja egyáltalán nem takarta kivételesen dühödt, és megrökönyödött ábrázatát. Ajkai most koránt sem felfelé íveltek, mint úgy általában mindig.- Miért nem szólt ezekről Kisasszony? Ahogy mondta, itt minden az én tulajdonom, éppen ezért nem nézem jó szemmel a padlóra firkálást, meg az extrém dolgokat. Van egy olyan sejtésem, hogy a pók is kapcsolatban áll Önnel. Az unokatestvérem is veszélyben volt... Nem a szívem csücske, de a rokonom, tehát nem szeretném ha baja lenne. Aztán ne is beszéljek a kárról, amit okozott az a valami. Na de kanyarodjunk vissza a jelenre. Várom a magyarázatát.- húzta össze szemeit. |
- Emiatt nem kell aggódnod. Sokkal szigorúbban őrzött helyeken is voltam már. *mondja* Egyébként a főnököd szerintem nem lesz túl boldog ha egyszer rájön hogy mit csinálsz az irodádban. Tényleg, pontosan mit is? *kérdezi és a füstöt figyeli, aztán megborzong. Az éjszakai útra felvett fekete, narancssárga mintával díszített dzseki nem védte a fagyos széltől. A szemtelen tuskós megjegyzést elengedi a füle mellett.* |
*A lány döbbenten áll. Lelepeztek. Kész. Mindennek vége. - Nem egészen értem, hogy mer bejönni ide.*fortyant föl*- -Ez magán terület. Az én irodám, és melleseleg ez az egész itt minden Masahiro Umei birtokában van. Szóval ne jópofizzon itt nekem. Ekkora szemtelen tuskót még soha nem láttam.*Ez persze nem volt igaz, de élvezte, hogy kiadhatja a dühét. Közben a pentagrammból szürke füst kezd kiemelkedni. Egyre erősebben fúj az irodában a jéghideg metsző szél.* |
*Természetesen követte a lányt a temetőből egészen az irodájáig. Nem tudta pontosan miért, de az utóbbi időben úgyis kevés társasága akadt, ez a lány meg legalább szóba áll vele. És ha már szóba áll vele valaki, az azt jelenti, hogy az a valaki se él hétköznapi életet. Talán ez kelthette fel a férfi kiváncsiságát, talán nem. Most mindenesetre inkább csak azon gondolkodott, mit fog mondani amikor belép az ajtón. ~A fenébe is, mikor jelentett ez gondot nekem? Ennyire megöregedtem volna?... - simogatja állát, majd benyit* Szervusz. Gondolom... *kezdené a mondatot, mikor meglátja a lányt. A látványtól akaratlanul is elmosolyodik, olyan mosollyal mint mikor egy gyereket kapnak rajta valami csínytevésen az elnéző szülők.* Gondoltam hogy te is valami csodabogár vagy. De ez azért túlzás. Elárulod pontosan miért rajzoltad azt a padlóra? *kérdezi, hangja nem gúnyos, hanem kiváncsi, mosolya játékos.* Nem hinném hogy az aszfaltrajzversenyre készülsz. *mosolyog még mindig miközben leül egy székbe* |
*Hajnali négykor egy fiatal lány az utcán nagyon könnyen feltűnést kelhet. Sophie is így gondolkodott amikor kiszállt a taxiból. Idegesen felszaladt az irodájába. Ő maga sem tudta, hogy miért oda ment. Belépett, és becsukta az ajtót. Gyorsan a belső szobába sietett. Ledobta kabátját és elővette a fehér krétát. Gyorsan bonyolulut jeleket rajzolt a padlóra majd néhány ismeretlen szót mormolt. Hirtelen összerezzent. Hallotta, hogy valaki belépett az irodába. A varázslat miatt azonban nem tudott mozdulni. Saját átka ragasztotta oda.* |
*amikor belépett az irodába igaz(nak hitt) barátai és menedzsere egyszerre ugrottak a torkának* se...gít...ség..*nyögte szorongatottan* le...ve...gőt... |
Idegesen dobolt lábával, és próbálta tűrtőztetni magát, hogy ne üsse le Sakano-t aki össze-vissza pattogott, hogy hol van már Shu. Egyedül Sugurun nem látszott semmiféle aggodalom, ő tökéletesen leplezte érzéseit. |
Miután beért, diadalittas mosollyal nézett végig felújított épületén, ami csodásabb volt, mint újkorában. Lassú, kimért léptekkel ment be az M&S-be és lépcsőzött fel irodájához. A recepciós nagy szemekkel pislogott rá, hiszen a liftet már megjavították. Nyugodt mosollyal lépett be szentélyébe, és foglalta el méltó helyét a kanapén. Szólt Mina-nak, hogy hozzon egy kávét, meg valami reggelinek valót, hisz otthon semmit sem evett. Miután a lány meghozta a kívánt dolgokat, az új zenekarok papírjait nézegetve kezdett el falatozni. |
*Unokatesójával szemben áll, valami olyasmit akar mondani, hogy ha tudod ki az az őrült lány aki óriáspókokkal harcol azonnal rúgd ki vagy csinálj vele valamit mert az egész vállalatot tönkreteszi, és a labirintus helyére mért nem jó neked egy kisebb épület is, mint a szüleimnek, el se tudod képzelni miket éltem át, rémpocsékul vagyok. De aztán meggondolja magát, sóhajt és csak ennyit mond* - Mehetünk haza? *a többi mondanivalót a tekintetébe sűríti.:D majd kimerülten beszáll a kocsiba* |
-Igen, mehetünk. Elvileg két-három nap múlva fel lesz újítva az épület.-magyarázot, miközben kimentek az épületből és beszálltak Mashi kocsijába, aztán elindultak haza. |
-Akkor megyek is. Viszlát Umei-sama, szia Shu!- intett, majd elment haza. |
hát...lehet *bólogatott. lefelé gyorsabban haladtak. tíz perc múlva megállt főnöke mellett* indulunk Umei-san? |
Miuán Shuichi beérte, ismét felállt és ment vele együtt.
-Azt hiszem ezek után pár napig nem kell bejönnünk próbákra. |
jól van na *mormolta a lány után, aztán ő is elindult lefelé a lépcsőn. felnevetett mikor meghallotta Hiro K imitálását* |
-Okaaaay.- pórbálta K-san beszédstílusát utánozni, amint leült a lépcsőre. |
Hát nem. *válaszol kedvesnek nem nevezhető hangon* Közöd? *alapvetően nem goromba természet, de semmi kedve sincs pont Shuichinek kiönteni a lelkét, ezért folytatja az utat a lépcsőhöz* |
várj egy kicsit Hiro *szólt halkan barátja után* |
[334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
